Our clients

Like all great things, we started small. We took a few like-minds with a shared vision—and ran with it. Today, we’ve grown into something big.

Hová tűnik a párkapcsolati boldogság külföldön élve? 



  Azt gondolom, hogy egyetérthetünk abban, hogy nagyon MÁS külföldön élni sok tekintetben: ami Magyarországon működik és természetes, az sok esetben külföldön élve egyáltalán nem jöhet számításba mint megoldási mód.
  
  Az életmódunk, a lehetőségeink külföldön nagyon eltérőek lehetnek az otthonihoz képest és ezért sokszor nagyon nehéz boldogulni. Számos pozitív dolgot tapasztalhatunk meg és fogadhatunk be szerencsére, ugyanakkor ott lehet a másik, zavaró oldal is: a különféle problémák és nehéz élethelyzetek kezelésének nehézsége.
  Jellemzően amit megtennénk zsigerből bizonyos helyzetekben - az sokszor nem működik valamilyen oknál fogva külföldön.. Valamiért nehéz új utakra lépni, újfajta megoldást találni az aktuális problémánkra.


Hogy mire gondolok?

  A párkapcsolatoknál maradva arra gondolok, hogy például nincsenek a közelben a nagyszülők, hogy segítsenek nekünk vészhelyzetben vagy hogy átvegyék az unokákat - akár órákra is - hogy mi nyugodtan élvezhessük a párunkkal töltött közös időnket.
  De gondolok akár itt az unokatestvérekre, a kiterjedtebb rokonságra is - akikkel otthon élve jobban ápolhatnánk a kapcsolatokat. Egyszerűen nincs olyan védőhálónk külföldön: barátok, iskolatársak, haverok, akikre számíthatnánk adott esetben, illetve jól eltölthetnénk a szabadidőnket.

Mi szokott még lenni a gond?

  Más az életritmus és eltérőek a szokások - a napi rutin. Főleg kisgyermekes családok szenvedik meg tapasztalatom szerint azt, hogy apa sokat dolgozik amíg anya otthon van a gyerekekkel. Azokban az országokban, ahol jellemzően egy keresőre van berendezkedve a társadalom, nagyon nehéz és nem is éri meg feltétlenül két dolgozós családmodellben működni. Technikailag sem kivitelezhető sokszor, mert más a családtámogatási rendszer, az ovik nyitvatartása, az adózási rendszer és sokba kerül az alternatív gyerekfelvigyázás.

Azt tapasztalom összefoglalóan, hogy sokszor MÁR nem működnek az otthon megszokott megoldások, minták a felmerülő problémák esetében, ugyanakkor MÉG nincsenek helyettük újak. Továbbá nehéz NŐNEK - FÉRFINAK lenni úgy, hogy nincs valódi segítség, minőségi páridő..

 Legyenek kicsik vagy nagyok a gyerekeink, sőt, élhetünk mi bárhol a világon - egy a biztos, hogy a párkapcsolatot működtetni szükséges, energiát beletenni, mert az idő előrehaladtával belefásulhatunk, unalmassá válhat minden. Párterápiákban egyébként az egyik leggyakoribb célunk szokott lenni a megfáradt házasságokba életet lehelni...

Hogy hogyan?

Tudatosan odafigyelve. Itt is érvényes az, hogy ami kezdetben jó megoldás, minta, működési mód lehetett a párkapcsolatunkban, az az idő előrehaladtával már nem lesz az. 

  Külföldön extra módon szembesülhetünk a hozott párkapcsolati és szülői mintáinkkal olyan formában, hogy megtapasztalhatjuk, hogy nagyon nem működőképesek. 

Sokszor nem érjük, hogy miért nem működik a kommunikáció közöttünk, miért nem elég csak megbeszélni a dolgokat és változtatni. Eltávolodhatunk a másiktól és egyre reményvesztettebbnek élhetjük meg idegenben a helyzetünket.   

Az igazság az, hogy nagyon egymásra van utalva a legtöbb pár külföldön! Túl sok mindent várunk el a másiktól, túlságosan függünk egymástól! Általánosságban: nagyon megterheltek ezek a párkapcsolatok! 

Ha "be vagyunk zárva" - a párunktól várjuk el a figyelmet, a szeretetet, a megerősítést, a támogatást - majdnem mindent! 

Sokszor látom, hogy a párkapcsolati konflikusok melegágya az a rutin, a nagy megtehelés, ami az életmódból, időbeosztásból fakad. Apa és anya üzemmódban működünk és várjuk, hogy majd egyszer csak lesz időnk nőként-férfiként kapcsolódni... pl..ha majd hazamegyünk szünetben, akkor majd vigyáznak a nagyszülők a gyerekekre..
  
A kimerültség, a fásultság és az, hogy vágyunk egy jó párkapcsolatra, de folyton csalódunk- kimeríthetnek bennünket. Észleljük, szembesülünk azzal, hogy nem működünk jól valahogyan. Nincs izgalom, nem vagyunk szexik, nincsen meg az a valami - amire mindig is vágytunk egy párkapcsolatban.. 
  

Adott a kérdés: hogyan találhatom meg akkor a saját boldogságomat? 

  A kérdésre kérdéssel felelek: van-e elegendő szabadidőd és olyan tevékenységed, hobbid, ami energizál és igazán feltölt? 
  
Ha van, ha már megtaláltad, akkor nagyon jó! Ha még nem, akkor dolgod van ezzel! 
  
Tovább megyek..

Tudod-e, hogy mihez kezdessz magaddal hosszútávon? Mivel szeretnél foglalkozni? 

  

Párkapcsolatodért sokat tehetsz akkor, ha magaddal kiemelten foglalkozol. Ha megtanulod boldoggá tenni önmagadat. Ugyanakkor igen, jogos az a vágy, hogy jól működjön a párkapcsolatod és a másik elismerjen, szeressen, támogasson az utadon.. 

  

De miért olyan nehéz változtani?

  Sok minden állhat a változás útjába. 

Legfőképpen az a hiedelem, hogy ha én jobban igyekszem a párkapcsolatomban, többet adok, akkor  az viszonzásra kerül. 

Ez nem szokott bejönni. Sem az ellentéte, vagyis a folyamatos viták, veszekedések és a kísérlet a partner megváltoztatására. 
  

De akkor mi a megoldás?

Sokszor maguk a viták, veszekedések is előre bejósolható koreográfiák mentén történnek; szinte ugyanazok a szavak, kifejezések szoktak elhangozni és a viták is ugyanolyan módon szoktak záródni. 
Egyrészt ezekben lehet változást eszközölni, hogymás legyen a kimenet. Másrészt mindezek a viták a jéghegy csúcsai; sokkal fontosabb mindazt feltárni ami a mélyben van és mozgatja mindezeket.
Rengeteg oka lehet természetesen, ugyanakkor az eredeti családból hozott minták vizsgálatával rengeteg minden megértésre kerül.

Fontos, hogy ne csak a felszínen kapirgáljunk, azaz technikai megoldásokat keressünk például az intimitási vagy kommunikációs gondjainkra, hanem merüljünk kicsit alább: nézzük meg, hogy a tünetek mögött mik rejtőznek?

 A hozott szülői minták vagy hogy mi jelenleg hogyan reagálunk - gyakran a múltnak szólnak, azaz a gyermek születésével aktiválódhatnak azok a hiedelmek, elvárások, szerepekhez kapcsolódó gondolatok, érzések és viselkedések, melyek maladatpívok, nem visznek előre minket a jelenben.
Külföldön gyakran látom, hogy az "out of box" lehetőségek számbavétele hoz megoldást, azaz olyan alternatívák keresése, amelyekre nem gondolunk elsőre vagy rögtön kizártunk annak idegensége miatt.  

Összefoglalva: sokat tehetsz a párkapcsolatodért, ha jobban megvizsgálod az abban betöltött szerepeidet és megtanulod az önérdekérvényesítés művészetét. Ezzel párhuzamosan sokat segíthet az az önismereti munka, melynek eredményeképpen felfedezed és ismételten felépíted önmagadat (sokszor a semmiből), a karrieredet és megtalálod a boldogságodat, a helyedet külföldön.

Az alábbi gombra kattintva a külföldi magyaroknak, külföldön élő anyukáknak szóló ajánlatok érhetők el.

Húsvét- karanténosdi


Azok a hagyományok, melyek az eredeti családból származnak lehetnek nagyon kedvesek is a számunkra, de éppúgy lehetnek már nehezen bírhatók is....mert közben ugye mi is felnőttünk és esetleg már nem felhőtlen az otthoniakkal való kapcsolódás vagy egyszerűen máshogy látjuk már a dolgokat és másra van igényünk...

Túl sok lehetett eddig az elvárás felénk az eredeti családunk részéről, a kötöttség és ha az ember lánya a szívére teszi a kezét- lehet, hogy teljesen már teljesen másképpen csinálná...


Bevallom, ilyenkor nálam, a munkám során erről is szokott szólni a HÚSVÉT: az anyós-após gondokról; arról, hogy mennyire nehéz a kényszeres szokásoknak ellenállni; a sértődésekről, mert lehetetlen mindenkit meglátogatni a kötelező vidéki körút során és egyébként is...

NA, MOST IDÉN EZ ILYEN FORMÁBAN NEM LESZ GOND!

Tavaly még arra bíztattalak, hogy húsvéti hagyományaidat, szokásaidat gondold át tudatosan és merj változtatni, ha elérkezett erre az idő!

 IDÉN - ha  más okból kifolyólag is- nem kell ehhez külön felhívás, mert mindezt meg fogod tenni! 

A tavalyi koreográfia, rituálék ugyanis nem működnek értelemszerűen most -  vagyis szükséges kitalálnod az ÚJAT, a te koreográfiádat!!

Általánosságban is célszerű az automatikus cselekvéseinket, szokásainkat, a készen kapott hiedelemrendszereinket, transzgenerációs mintáinkat felülvizsgálni és módosítani, mert ennek hiányában az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy NEM A SAJÁT ÉLETÉT ÉLI és akkor hol van még a VÁGYOTT ÉLET ...

Tehát most itt az alkalom, hogy megteremtsd ebben a speciális világhelyzetben a SAJÁT KARANTÉN- HÚSVÉTODAT!


A Valentin napról párterapeuta szemmel

 
 Februárban nem lehet nem észrevenni, hogy minden a kis piros és rózsaszín szivecskékről, a kis plüssfigurákról és a romantikus szerelemről és az ajándékozásról szól... 
 Lehet szeretni vagy nem szeretni, de tény, hogy a Valentin nap kifejezés (illetve a magyarosított Bálint nap) és a nyomában járó fogyasztói kultúra a kilencvenes évektől vált elterjedtté Magyarországon is. 
 
 Egyénként a Valentin nap sok évszázados hagyományokat maga mögött tudó ünnep:
 Szent Bálint (azaz Valentin vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje.
 Azonban a Valentin nap vallási eredete világszerte, így Magyarországon is elhomályosult; jelenleg világi "szerelmes-ünnepként" van számontartva. 
 Ekkor a szerelmesek egy része megajándékozza szerelmüket vagy szerelmes üzenettel kedveskedik választottjának.
 

 De miről árulkodik a szerelmi ajándék?

 
 Legfőképpen arról, hogy párkapcsolatunk mennyire fontos számukra. Oda akarunk és tudunk figyelni a társunkra?
 Soha nem feledem el a sokadjára megkapott unalmas, rutinszerűen megvásárolt ajándékot exeimtől. Kínos volt belátnom, hogy számos minden előrébb volt rangsorolva anno, mint a párkapcsolatunk...
 
 Azon túl, hogy jó esetben ez az ünnep a figyelemről, a kedveskedésről szól, a Valentin napi ajándék, program arról is beszél, hogy társunkat mennyire tekintjük és ismerjük el férfinek/ nőnek. Hogyan is vagyunk társunkkal intim téren, azzal az emberrel, akivel intim testi és lelki kapcsolatot ápolunk?
 

 Amikor a Valentin nap rosszul érint

 
 Sok oka lehet annak, ha valakit irritál a sok szivecske, a rengeteg ajánlat és a felfújt romantika. Sokan érvelnek ugyanis úgy, hogy furcsa ez a szeretni, szerelmesnek lenni 
1 napig történet.
 
 Igen, azt gondolom, hogy mindenben van igazság, mindenkinek igaza van. 
 

 De mi is számít igazán?

 
 Valentin nap ide vagy oda - az számít igazán, hogy mi magunk hogyan éljük meg e nap üzenetét. Ha nem is február 14-én, de az egész év során..  Sőt, akkor már tegyük mérlegre párkapcsolatunkat:
 
 ♡ miből érezzük, hogy fontosak vagyunk, szeret a párunk?
 ♡ figyelembe veszi-e partnerünk vágyainkat, kérésünket?
 ♡ összességében: testileg-lelkileg boldogok vagyunk vele vagy bizony nagyon nem vagyunk kibékülve a helyzetünkkel?
 
 A hozzám fordulók jelentős része valamilyen párkapcsolati problémával keres fel. Egyre gyakoribb, hogy együttműködés híján csak az egyik fél kér tőlem segítséget.

 Szerencsére nagyon jól lehet dolgozni egyénileg is a párkapcsolatért, hiszen ha mi magunk végiggondoljuk a szerepünket, saját részünket a kapcsolatunkban, akkor jó eséllyel változtathatunk is azáltal, hogy mi magunk változunk.
 Sokszor kiderül, hogy például a családdá alakulással szükséges a pár életében tudatosan kialakítani új szokásokat, beiktatni tudatosan a párkapcsolati időt és sokszor az is sokat segít, ha egyedül, illetve közösen is végiggondolják a felek, hol is tart egyáltalán a párkapcsolatuk. 
 
 A kommunikáció jelentőségét pedig azt gondolom, hogy nem kell bizonygatnom...

 Nagyon fontos az, hogy nyíltan ki tudják fejezni a felek, hogy mit várnak el a társuktól, és kérdezzék meg ők maguk is, hogyan látja őket a párjuk, mi az, amiben jó volna változniuk ahhoz, hogy harmonikusabb párkapcsolatban élhessenek.
 
 Szerencsére ezekben lehet fejlődni és változni, változtatni...

Múltunk megismerésével a sikeres vállalkozásunkért..

Amikor valakivel dolgozni kezdünk élete visszatérő negatív mintázatain, elakadásain, nagyon gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a múltba szükségszerű visszanyúlnunk ahhoz, hogy haladhassunk a jövőben.

Sokszor tapasztalom azt a hozzáállást, hogy inkább jobb lenne előre tekinteni és nem bolygatni a múltat, hiszen az már elmúlt és nem lehet megváltoztatni.
Ez így is van, meg nem is.

A múltról való gondolkozásunk változhat, benne a saját magunkról való vélekedésünk.
A jövőnk peig nagyban múlhat mindezeken.

Vallom, hogy saját múltunk minél alaposabb ismerete adhat kulcsot a sokkal jobb jövőnkhöz.

Azt gondolom, hogy pont a vállalkozóknál megspórolhatatlan az ilyen irányú önismeret.
Azt szoktam mondani, hogy inkább "LUXUS az önismeret hiánya", ugyanis itt már nem babra megy a játék...

Gondolj csak bele: nem mindegy hogy honnan jöttél, mit láttál, mit tapasztaltál a jóléttel kapcsolatban..

Küszködést, nélkülözést tapasztaltál vagy gazdagságot, bőséget?
Esetleg megtapasztaltad családilag a mélyzuhanást, veszteségeket?
Ki bíztatott, bízott benned mindig?
Akarhattál-e egyáltalán? Esetleg lesték minden kívánságodat?

Múltunk feltárásával megérthetjük, hogy kik vagyunk, mik vagyunk és miért pont ezt a jelenlegi életet értjük.
Betekintést nyerhetünk sorskönyvünkbe és esélyt kaphatunk arra, hogy sikeresek legyünk végre és a saját életünket éljük..

Amennyiben elszánod magad, úgy megtapasztalhatod, hogy mennyi mindenre képes vagy.
Felnőttként rajtad áll, hogy ki akarsz-e törni saját korlátaidból, melyeket esetleg nem is te vontál magad köré?

Szerencsére van megoldás mindezekre, lehet változtatni!
 
Az alábbi gombra kattintva megtudhatod, hogy miben segít téged a Siker- ahogy én szeretem tréningem; hogyan tudsz önmagadon dolgozni a segítségemmel ahhoz, hogy mihamarabb bekövetkezhessen életedben, vállalkozásodban a kívánt pozitív változás. 

Tényleg rajtunk múlik saját sikerességünk?


Őszinte leszek, nem szeretem azt, amikor mindenhonnan az folyik, hogy mindent el tudsz érni, rajtad múlik...
Egyrészt mert ez egy óriási teher a picinyke emberi lények számára, másrészt szimplán nem igaz szerintem.
  Nem igaz, hiszen, ha minden rajtunk múlna, akkor kvázi mindenhatóak lennénk.
 Mit nekünk sors, Istenségek, véletlen..
Nagyon nagy teher azt gondolni, hogy mi irányítjuk az életünket teljes mértékben.
Mégis valahogyan szükséges a kontrollnak eme illúziója...hiszen a biztonságérzet nélkül olyan elveszett az ember.

Akkor hogy is van ez? Aki vallásos vagy hisz valamiben, az eleve azt gondolja, hogy ereje, eszköztára véges és bizalmát, hitét adja és alázatosságot gyakorol. Tudni véli, hogy nincs akkora hatalma, viszont hite nagy.

Aki nem vallásos, annak sokszor nehezebb a negatívumokkal megkűzdeni, hiszen nincs az a lelki bizonyosság, az isteni gondviselésre nem számít.

Amikor a sikerességgel dolgozunk, fontos megérteni, hogy sokszor eleve elrendeltetettek a dolgaink. Kultúrába, családba ágyazottan meg van írva a sorskönyvünk. Megkapjuk konkrét üzenetek, hiedelmek, minták formájában, hogy milyen is lehet majd az életünk. Megtapasztaljuk a szegénységet, rettegést vagy hidegséget vagy a gazdagságot, könnyebb életet, esetleg a luxust és ez lehet sorsunk alapja.
Lehet kapálózni ellene, de nehéz kiugrani a többszáz éves fogságból.

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem mi vagyunk elsődlegesen felelősek a saját sikerességünkért. Ott vagyunk, de rajtunk kívül álló dolgok is nagyban befolyásolják az életünket és hát a már említett sorskönyvünk.

De annak is tökéletesen igaza van, aki azt állítja, hogy önmagadon múlik saját sikerességed!

Igen, annyiban, hogy immár felnőttként igenis rajtad áll, hogy foglalkozol e mindezzel és akarsz-e kitörni saját korlátaidból, melyeket esetleg nem is te vontál magad köré?
Amennyiben elszánod magad, úgy megtapasztalhatod, hogy mennyi mindenre képes vagy.

Szerencsére van megoldás mindezekre, lehet változtatni!
 
Az alábbi gombra kattintva megtudhatod; hogy hogyan tudsz önmagadom dolgozni a segítségemmel ahhoz, hogy mihamarabb bekövetkezhessen életedben a pozitív változás.

Gondom a párom - Párom a gondom

 
 "Úgy érzem, hogy egyedül vagyok a kapcsolatunkban. Van férjem, de mintha nem lenne.. Úgy értem, hogy nem igazán ért meg. Nem érti meg, hogy többet kellene besegítenie otthon a háztartásban és a gyerekekkel való foglalkozás sem csak a fürdetésből áll vagy játszásból, szórakozásból.
   Dühít, hogy minden vitánk alkalmával arra hivatkozik, hogy ő látja el a családot, értünk dolgozik és fáradt..Nem szeretem, és nem is tudok mit kezdeni a vádaskodásaival, hogy én mindig problémázom és követelőzöm tőle.
 Elhangzott már sokszor, hogy én vagyok a hibás, én nem csinálom jól. Ha meg megállapodunk valamiben - az sem szokott teljesülni valahogyan.. Azt vettem észre, hogy valahogyan mindig Ő az Ok,én meg vagyok a rossz, a NEM Ok. De most telt be a pohár. Nem maradhat ez így.."

🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮🔮

A fenti gondolatok egyik új anyuka kliensemtől származnak, de bevallom, hogy nem ő az egyetlen, aki úgy érzi érzi, hogy gondja van a párjával mint házastárssal vagy mint szülőtárssal. Rendszerint a sok vita mit sem ér már, mert ugyan vannak ígéretek, megállapodások is, de elmarad a változás..

  Konkrét problémaként merül fel nem egyszer a túl sok mobilnyomkodás családi körben vagy az órákig tartó tévénézés a családi és párkapcsolati idő rovására, de okozott már az is gondott, ha a férj túl gyakran sportol vagy tölt időt a haverokkal. A leggyakoribb azonban mind közül -tapasztalatom szerint- a "fáradt férj szindróma", amikor is a sok és megterhelő munkára hivatkozva a férjek/apák
hazatérve szeretnének nyugalmat és békességet otthon. Szeretnének pihenni, feltöltődni a nehéz munka után, azonban az asszony"elsárkányosodása" és a folyamatos gyermeki zsivaly mindezt nem teszi lehetővé.

   A lényeg, hogy az anyukák közös tapasztalata a párjaikkal kapcsolatban az, hogy: "hibádzik valahol a családban és a párkapcsolatukban betöltött jelenléte." Hiányzik a társ, a párkapcsolati minőségi idő és az is gyakori megélés, hogy párjuk mint apa is inkább kihúzza magát a gyermeknevelésből. Ami a legnehezebb, hogy a változásra irányuló próbálkozások nem vezetnek sikerre és ezáltal a tehetetlenség-érzés és a düh van egyre gyakrabban jelen.

De miért olyan nehéz változtani?

Sok minden állhat a változás útjába. Legfőképpen az a hiedelem, hogy ha én jobban igyekszem a párkapcsolatban, akkor  az viszonzásra kerül. Ez nem szokott bejönni. Sem az ellentéte, vagyis a folyamatos viták, veszekedések és a kísérlet a partner megváltoztatására. Sajnos ez is hasztalan szokott lenni

De akkor mi a megoldás?

Sokszor maguk a viták, veszekedések is előre bejósolható koreográfiák mentén történnek; szinte ugyanazok a szavak, kifejezések szoktak elhangozni és a viták is ugyanolyan módon szoktak  záródni. Egyrészt ezekben lehet változást eszközölni, hogymás legyen a kimenet.
Másrészt mindezek a viták a jéghegy csúcsai; sokkal fontosabb mindazt feltárni ami a mélyben van és mozgatja mindezeket.
Rengeteg oka lehet természetesen, ugyanakkor az eredeti családból hozott minták vizsgálatával rengeteg minden megértésre kerül.
A hozott szülői minták vagy hogy ő jelenleg milyen férjszerepnek felel meg- gyakran a múltnak szólnak, azaz a gyermek születésével aktiválódhatnak azok a hiedelmek, elvárások, szerepekhez kapcsolódó gondolatok, érzések és viselkedések, melyek maladatpívok, nem visznek előre a jelenben.

Szerencsére van megoldás mindezekre, lehet változtatni!
 
Egyéni konzultációs folyamatban tudunk leghatékonyabban foglalkozni a hozott problémákkal és haladni a megoldás felé.

Jelentkezzen már most, hogy mielőbb megtapasztalja a pozitív változásokat párkapcsolatában!

Sokszor kérdezik: a pszichológus tényleg segít?

Az elmúlt másfél évtized során tőlem is megkérdezték sokan azt, hogy tényleg tudok-e segíteni..

Nem véletlen az, hogy amikor egy új klienssel első interjúm van, első találkozásunk, akkor mindig megkérdezem, hogy van-e tapasztalata más segítővel. Járt-e már pszichológusnál, tanácsadóban vagy vett-e igénybe coachingot.
 Nem mindegy ugyanis, hogy nincs vagy jó, esetleg rossz tapasztalatokkal rendelkezik..

Magam is sok pszichológusnál fordultam meg a képzésem során privátban is és tudom, hogy költséges mulatság.. tehát nagyon nem mindegy, hogy kit választunk..

 Főleg, ha az ember nem érzi, hogy haladna, előrébb jutna.. Mindenféle terápiára jártam én is egyedül, családommál is és ezek a tapasztalatok is segítettek ahhoz, hogy kialakítsam a saját stílusomat.

 Bevallom, hogy nem szerettem, amikor egy neves pszichológus csak hümmögött a problémáimat hallhatva. Volt olyan, aki sokat magyarázott...de nagyon szuperek is akadtak szerencsére ☺️.

Természetesen idő közben rájöttem, hogy azok a pszichológusok is nagyszerűek voltak szakmailag, akiknél nem éreztem azt a "valami nagyon jó most" érzést - egyszerűen csak nem passzolt nagyon jól a személyiségünk, illetve kevésbé voltam talán én is nyitott. Persze lehet, hogy ők sem éreztek rám.
 
 Ma már mindkét oldalról meg tudom fogalmazni és be is tudom jósolni - ha úgy tetszik -, hogy mitől jó a pszichológus, de inkább úgy fogalmaznék, hogy mitől hatékony egy munkakapcsolat..

Mint kliens, akkor érzem jónak a segítőt, ha haladunk a kitűzött céljaink felé, hétről-hétre jobban érzem magamat, érzelmileg meg vagyok támogatva. Persze vannak jobb és kevésbé aktív ülések, de mi magunk is így működünk.. szóval, ha összességében látom, hogy változom, jó irányba válrozik az életem..

Mint pszichológus pedig, akkor érzem hatékonynak a közös munkát, ha érzem a bizalmat és elköteleződést a kliens oldaláról a saját céljai felé, illetve a munkafolyamatunk, együttműködésünk felé.

Gondoljunk csak bele: változtatni szeretnénk valamin és mondjuk több évtizede ugyanazt gondoljuk, csináljuk..Idő szükséges, hogy változtassunk és TARTÓSAN.. Különösen az érzelmek azok, melyek vátozása több időt vesz igénybe. Hiába tudom, hogy mit kell tennem például, de valami miatt a rossz szokásom győz...Vannak alternatív módszerek is természetesen.

A másik fontos amit megemlítenék az az, hogy nem árt "jó időben, jó helyen lenni". Ez alatt azt értem, hogy lehet jó szakember valaki és mondjuk valóban szakértő a területén, ha nem passzol a stílus, a két személyiség. Nincs meg a megfelelő összhang. Ez senkinek sem a hibája- természetes. Ugyanakkor ezt valahol lehet belül érezni... 

Van olyan is, amikor a kliens nem áll készen a saját problémájával való szembenézésre és az is okozhat ilyen érzéseket, hogy nem működik.
 Ilyenkor van, hogy picit haladunk és nem egyszer megtörtént, hogy egy év múlva lett egy nagyon gyors, hatékony közös munkánk.

Amit javasolni tudok, hogy érdemes egy vagy két (esetleg 3) ülésre, konzultációra bejelentkezni a kiválasztott szakemberhez és ezután átgondolni, hogy: milyen élmény volt, tudok-e bízni benne, határoztunk- e meg konkrét célokat, szívesen jövök-e vissza hozzá...

Rád gondolok

2019-08-05


Rád gondolok, aki úton vagy a boldogságod felé...
Azt hiszed, hogy nem vagy teljes, csak  mert egy  anya vagy, de nincsen igazán karriered...
 Van ugyan gyermeked, voltál menyasszony, feleség, anya vagy, de mégis
szomorú és kétségbeesett vagy mindezek mellett, mert nem tart ott az életed, ahol szerinted tartani kellene...nem vagy boldog a családodban, a férjeddel, önmagaddal..

Együtt érzek veled. Megértelek.
Hogyan magyarázzam el neked, hogy jól vagy úgy ahogy vagy és próbálj meg boldog lenni önmagadban és tisztázni a valódi vágyaidat?
Hogyan tudok neked segíteni abban, hogy elhidd, hogy jár neked mindaz, amire vágysz és tudsz is tenni mindezekért?
Nem kell extrán szellemesnek, szépnek lenned ahhoz, hogy legyen egy méltó társad, családod, gyermeked...


A párterápiák olyanok mint a Kintsugi vázák

2019-06-17

Pár évvel ezelőtt hivatalos voltam egy japán-magyar házaspár vacsorájára. Körülnézve barátaim lakásában - megakadt a szemem egy érdekes vázán - a sok szép autentikus japán dísz között.

Ekkor találkoztam először a Kintsugi váza fogalmával. Megtudtam, hogy Japánban arannyal, platinával illesztik össze a törött cserepeket. 

A technika mögöttes filozófiája pedig az, hogy ahelyett, hogy elrejtsük a tárgy előéletét szégyelve azt- inkább kiemelve a repedéseket illesszük össze arannyal a törött darabokat- ezáltal értékesebb, új egészet létrehozva.
Számomra pont ilyenek azok a sikeresen lezárt párterápiák is, melyek során a párok együttmaradnak. 

A megcsalásos terápiákra különösen igaznak érzem a hasonlatot a Kintsugi vázákkal.
Ahogy a hűtlenséggel kapcsolatban többen írták- a kapcsolat a bizalomvesztés miatt darabjaira esik és ez nagyon sokaknak elítélendő, nem visszafordítható..

Való igaz, hogy a bizalmat visszaszerezni a legnehezebb - ha egyáltalán lehetséges. Amennyiben azonban a pár eltökélt egy hosszú párterápiára és meg akarják tudni, hogy mitől is hullott darabjaikra a kapcsolatuk és végigmennek egy fájdalmasnak mondhatô úton közösen, úgy lehetséges, hogy "egy arannyal bevont", minőségileg sokkal jobb, számukra értékesebb párkapcsolatban találják magukat. 

Mint a Kintsugi vázák: megőrzik a törések emlékeit, de büszkén és értékesen pompázhatnak..

Egy idő után

2019-07-14

Egy idő után megtanulod, a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
és megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal.
Kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.
Hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. Belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon Neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz… Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.”

/Veronica A. Shoffstall/

Amennyiben szeretné megtudni, hogy milyen nálam az egyéni konzultáció - kattintson az alábbi ikonra:

Hagyjuk élni a gyermekeket! 

- A Jólétre nevelésbe írt blogbejegyzés margójára🚩

2019-04-02


Nagyon egyedi az, hogy mikortól számít túlterheltnek a gyermekünk vagy SZIMPLÁN elfoglaltnak..
Gyerek, iskola, életkorfüggő, családi ciklus-függő, időjárás-függő.. és szülőfüggő..

Ha látszik a kimerültség vagy jelzi, hogy utálja az adott foglalkozást-az azért már erős jelzés. 


Láttam már hegedülni taníttatni gyereket egy csepp szenvedély nélkül, illetve találkoztam már olyan szülővel, aki majdnem minden este hokiedzésre vitte a fiait, ami önmagában nem lett volna rossz; de egy válási procedúrában voltak és mindent egybevéve mégsem volt a legszerencsésebb..

Furcsa ez az egész, mert értékesek a különórák és kellenek is nyilván;

ugyanakkor a szülők érzelmi elérhetősége, az ideje, figyelme a legdrágább visszatekintve..
Velem nem foglalkoztak a szüleim sokat, mert sokat dolgoztak (legalább is így volt ez a tudatomban). Nem is volt divat akkoriban. 
Kulcsos alföldi gyerek voltam - igazi szuper élményekkel, mesés helyen felnőve.
A nagymamámmal eltöltött sok idő volt viszont a legértékesebb így visszaemlékezve számomra: sütöttūnk, takarítottunk és szó nélkül végighallgatott...

Én próbálok a gyerekeimnek érzelmileg elérhető lenni, de ez nehezen ment és megy néha, hiszen nincs mintám rá..tanulok én is folyamatosan..

Igazából akkor kattant bennem valami kb. 4 éve, amikor egy új 20 éves kliens jött hozzám, aki rögtön feltárta, hogy szerhasználó. 
 A fiatal nőn látszott is. Azt mondta, hogy az anyja is gyógyító: ő mindenkit meghallgat, segít rajtuk, de sajnos ő és a tesója már nem kapott elég figyelmet és érzi, hogy süllyednek....
Nagyon lefagytam ekkor; mert láttam magamat sokórázni, életeket segíteni és láttam lelki szemeim előtt, hogy csak elrohanok automatikusan a dolgom után az akkor még kicsi fiam mellett..
Ez a találkozás belém égett és ha lankadnék anyaságomban -bevillan az a szép, de szomorù arc...

🚩Ne hagyjuk elveszni gyermekeink gyermekkorát, saját szülőségünket..



"A hit a szívből származik, a tudás az elméből"

2019-03-04

Fogadják szeretettel... 

"A hit a szívből származik, a tudás az elméből"

 Szívből (el)hiszi azt, hogy sikeres lehet? És azt, hogy jelenleg is sikeres (alkat)? Vélekedik-e úgy önmagáról, valóban elhiszi-e, hogy "egy olyan ember vagyok, aki eléri a célját, megérdemli a sikert?"

 Munkám során sokszor találkozom azzal a paradoxonnal, hogy a vágyott cél egyben a kiindulási feltétel. Ez alatt alatt konkrétan azt értem, hogy a változás alapfeltétele maga a változás, a változásra való nyitottság. A cél például lehet az, hogy sikeres legyek látható eredménnyel (kinek ugye mi a siker az más kérdés), de anélkül, hogy ezt elhinném igazán szívből magamról- nehezen fog bekövetkezni és főleg tartósan. 
 Amikor klienseimmel dolgozom folyamatban, általában el szokott jönni egy pont -lehet, hogy már mindjárt az elején- amikor széttárom a kezeimet...nem tudok segíteni, mert hitet, önmaga sikerességébe vetett bizalmat, hitet én sem tudok instant biztosítani...(na jó, tudok szerencsére segíteni)

 De! Elindíthatjuk a változást önmagunkban: tudatosítsuk magunkban (figyeljük magunkat tudatosan), hogy amit gondolunk, érzünk -akár magunkról negatív módon- azokat JELENLEG gondoljuk, érezzük így. Adjuk meg magunknak azt a lehetőséget, hogy akár holnaptól ez változhasson. Nyissuk meg magunkat az új felé- önmagunkkal kapcsolatban is.

 A másik az fontos dolog, hogy NE BÁNTSUK önmagunkat! Hagyjuk tudatosan abba, hogy változatos módon lehúzzuk önmagunkat, mint pl. "béna vagyok", 
"megint nem sikerült"..stb.. Azt gondolom, hogy mindenki tudja, ha jobban belegondol, hogy hogyan és milyen módon bántja profin saját magát..

 Amikor elindulunk egy úton, szeretnénk ezt a hitet, bizalmat megtartani, akkor segíthet bennünket egy olyan szimbólum, tárgy is ami vágyott jóra, szépre emlékeztet bennünket és a sikeresség vagy boldogság felé tartó úton megtart. Lehet ez egy saját kezű műalkotás, boldogság karkötő, egy idézet, egy tetoválás, bármi amit pozitív jelentéssel ruház fel a tulajdonosa ... Rápillantva eme sikeresség, boldogság általunk választott alkotására erőt meríthetünk utunkhoz és talán hamarosan hívből elhisszük azt, amire vágyunk, hogy megérdemeljük, bekövetkezik. 💗

"Hús-vér anya vagyok, nem egy illusztáció"

2019-03-14

Bizonyára léteznek tökéletes anyukák. Olyanok, akik imádják anyaságuk (majdnem) minden pillanatát. Derűsek, boldogok, elégedettek az életükkel, csemetéikkel. Kívánatosak, szépek és a párkapcsolatuk is természetesen rendben van. Mondanom sem kell, hogy munkájukban is sikeresek (amennyiben dolgoznak) és anyagilag sem szűkölködnek. Jut idejük mindenre, önmagukra is természetesen és még az idegeik is rendben vannak...

Nos, nem tudom, hogy ki hiszi el, hogy léteznek valóban ilyen tökéletes anyukák. 🙄  Örök optimistaként szeretném azt hinni, hogy léteznek....

 De miért is ne léteznének? Hiszen amikor végignézem a közösségi oldalakon a szép kirakati képeket - ezt látom. Boldog családi pillanatokat megörökítve, csupa mosoly, csupa derű mindenhol...

Hogy mi a gond mindezzel?

Alapvetően semmi, hiszen az ember szereti a szépet, a jót - egészen addig, amíg ebbe a tükörbe, mármint a külvilág által állított tükörbe komfortosan tud belenézni...és itt kezdődnek mégis a problémák, hiszen ezek a közösségi média-tükrök olyanok, mint a csodapalotákban a torzító tükrök.  Nem a valóságot mutatják, hanem egyfajta fricskaként szolgálnak számunkra, amennyiben elhisszük, hogy a valóságról szólnak.
Valójában a valóság kicsit-nagyon torzított bemutatása folyik ezeken a felületeken és attól lehet mindez fájdalmas számunkra, hogy ezáltal saját hibáink, sikertelenségeink felerősödve kerülnek felszínre.

A közösségi médiában a mérce magas, hiszen a TÖKÉLETESSÉG maga. 

Önbizalom, önbecsülés, önértékelés 

Ön hogyan áll ezekkel?

Ha nem túl jól, óvatosan bánjon a közösségi médiával!
A másokkal való összehasonlítás akár inspirálhat is bennünket, hiszen mások sikereiből erőt is meríthetünk. Ez pozitív. 
Mi anyukák azonban különösen hajlamosak lehetünk arra, hogy nem csak magunkat, hanem a gyerekeinket is összehasonlítsuk mások gyerekeivel: bezzeg ő átalussza az éjszakát, milyen szépen megeszik mindent, nem láttam még hisztizni, és az anyukája sem olyan lestrapált stb. 
Ha mindez még nem lenne elég, ott van még a többi szerep is, amiben jó lenne megfelelnünk. Milyen jó lenne jó nőnek, vonzó partnernek lenni, "szexistennőnek". Munkaerőként vagy vállalkozóként pedig teljesíteni akarunk és milyen jó is lenne sikeresnek lenni ezen az életterületen is... Háziasszonyként pedig -sokaknak szürreális álom marad- a mindig rend, tisztaság tartása, a konyhaművészet gyakorlása a gyermekek, háziállatok mellett, nem beszélve az otthon csinosításáról. 

Hogy mi a megoldás?

•engedjük el a tökéletlenség illúzióját
•elégedjünk meg azzal, hogy "elég jó anyák" legyünk
•ne nézegessük mások életét sokat - ezzel frusztrálva saját magunkat
•fókuszáljunk a saját életünkre: rakjuk rendbe önmagunkat és tanuljuk meg értékelni mindazt amit kaptunk eddig az élettől
•legyünk nyitottak a változásra: lehet, hogy hamarosan új lehetőségeink nyílnak és mi is változhatunk

🍃Gondoljunk arra, hogy HÚS-VÉR emberek, anyák vagyunk, valódi élettel, valódi nehézségekkel és 
igenis mindennek ellenére vagy pont ezért 
JÁR NEKÜNK A BOLDOGSÁG!🍃




 Biztosan ezt akarod? Ez az álmod?

2019-03-21

 Gimnazista koromban azt vettem észre, hogy szinte csak pszichológiával kapcsolatos könyvek kerülnek a kezembe és egyértelművé vált számomra már akkor, hogy a pszichológia, a más emberek életének segítő kísérése a nekem rendeltetett hivatás.
 Akkoriban (sem) volt egyszerű a pszichológia szakra való bejutás és elérhetőbbnek tűnt egy tanári szak megcélzása.
 Emlékszem, hogy amikor kitöltöttem a felsőoktatási jelentkezési lapokat logikusan, vagyis az esélyeseket előre véve - elfogott egyfajta szomorúság.
Anyukám észrevette ezt rajtam és rákérdezett:
 "Biztosan ezt akarod? Ez az álmod?"
Egyértelműen NEM volt a válasz..Nem akartam tanár lenni.. A nehezebb út vonzott; a pszichológia érdekelt.. Kiradíroztam az addigieket és átírtam a vágyaimat követve..   (Hálás vagyok édesanyámnak a mai napig ezért a kérdésért, támogatásért..)

Nem sikerült elsőre a felvételi, de akkor már tudtam, hogy MAKACS vagyok és addig megyek, amíg így-úgy jó lesz nekem...
Az egyetem elvégzése után a bőség zavarával találtam szemben magamat; hiszen sokféle jó szakosító képzés, irány közül lehetett választani. Úgy adódott, hogy több egyéni módszer kipróbálása után, saját családterápiás élményben is részem lehetett; amikor is meggyőződtem hatékonyságáról és elköteleződtem a képzés mellett..

Hogy miért is írtam le mindezt?

A makacsság kapcsán. Kitartani -akár makacsul is- amellett, hogy nekünk jó legyen. Próbálkozni, nem feladni dédelgetett álmainkat, ugyanakkor rugalmasnak lenni...   életünk minden területén.
Ez a fajta makacsság tehát megmaradt a mai napig  nálam. Pontosabban ezt inkább a boldogság mellett való elköteleződésnek nevezném. Makacsul hiszem, hogy változnak a dolgok, változtathatunk mi is önmagunkon, hogy boldogabb életünk lehessen.
🌾Változtatni, saját boldogságunk mellett elköteleződni soha nem késő.🌾

Olvasson több blogbejegyzést tőlem a Jólétre nevelés oldalán.